Miért alapítottad meg a Mamatát? 

Sok éves védőnői tapasztalat, hogy az új szülők első gyermekük születésekor szembesülnek azzal, hogy nem tudják mit is kellene kezdeni a babákkal. A több generációs családokat felváltották a nukleáris családok, így kevés példa van arra hogyan kell gondozni egy gyermeket, nem tudnak kitől kérdezni.

Ezért jobb híján az internethez fordulnak. Azonban az is nehéz, hogy kinek higgyenek. Az oldal alapításának egyik gondolata az volt, hogy legyen egy olyan oldal, amely evidence base alapú, ahol utána lehet keresni, hogy amit mondunk azt mi alapján mondjuk, milyen korszerű kutatások támasztják alá a mondandónkat. Ezt pedig igyekeztük olyan köntösbe csomagolni, amit mindenki megért. Ez lett a Tudástár szülőknek aloldal.

A másik ok, amiért megcsináltuk  a Mamata weboldalt az egy szakmai küldetés. Sem Magyarországon, sem Közép-Kelet Európában nincs szervezett adatgyűjtés és nincs várandósgondozásba illeszett bántalmazás megelőzési program. A mi preogramunk az egyetlen és a weboldaluk is az egyetlen magyarnyelvű oldal, amely a nagyon pici csecsemőket érintő sérülési formával a Megrázott Gyermek Szindrómával (SBS/AHT) foglalkozik. Ezt a kórképet kb. 70%-ban a csecsemő jelzéseinek meg nem értése, a sírás váltja ki. Ezért ezzel nagyon fontos foglalkozni, mert ez a legnagyobb szülői stresszforrás.

Miért fontos ez nekünk, azon túl, hogy a babák sérülését 100%-ban el lehet kerülni, a megfelelő oktatással? Mert minden kutatás azt támasztja alá, hogy a szülői képességek fejlesztése a legjobb, legsikeresebb bántalmazás megelőzési mód. Ezért a szülőségre felkészítő program és a weboldal is ezt a célt szolgálja. Mélyen hiszünk benne, hogy ez a gyerekeknek és a szülőknek is, tágabb értelemben az egész társadalom számára jót tesz.
A Mamata Program egy szülőedukációs program, melynek a célja a szülői készségek fejlesztése, a szülői stressz csökkentése, a stresszre adott válaszok tanítása.
 
Kinek tudtok igazán segíteni? 
Az első gyermeket váró szülők a fő célcsoportunk. Nekik szülnak a szülőségre felkészítő tanfolyamaink. De a szülőtámogató tudástárunkban a nagyobb gyermeket nevelő szülők is kapnak segítséget. A fejlődési mérföldkövekre alapozva tudományos tényekre támaszkodva megírtuk az adott kor testi fejlettség, értelmi, érzelmi kognitív fejlődés „aranyfonalát” – zsinórmértékét (kb. az egészséges csecsemők 70-80% tartozik bele). Ezen túl segítjük a szülőket olyan „nehéz” témákban, mint a szexuális fejlődés kérdései a balesetmegelőzés és egyéb nevelési kérdésekben is.
 
Milyen sikereket értetek már el?
Három és fél év alatt sok szülőpár fordult meg nálunk. A visszajelzések alapján nagyon értékelték, hogy nem elsősorban a szülésre, hanem a szülőségre készítettük fel őket, hogy sokat foglalkozunk az érzelmi élettel, a családdá válás nehezségeiről beszélünk és adunk hasznos ötleteket. Külön ügyelünk az apákra és nagyon szép visszajelzéseket kapunk tőlük (ide lehetne pár mondat a korábi visszajelzésekből).
Számos szakmai fórumon, konferenciákon és lakossági rendezvényen megjelenünk.
 
Van egyesület, amivel együttműködtök? Erről mesélnél? 
2024-ben megalapítottuk a Szülőség Okosan Egyesületet. Az egyesülettel számos hazai és külföldi civil szervezettel és szakemberekkel vettük fel a kapcsolatot, indítottunk közös pályázatokat. A szervezetek közül kiemelkedik a Család, Gyermek Ifjúség Közhasznú Egyesület (CSAGYI), de rendszeresen dolgozunk a Magyar Védőnők Egyesületével (MAVE) és szervezetként felvettük a kapcsolatot a Magyar Pre és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaság (MPPPOT). Külső szakértőként tagja vagyok a Gyermekjogi Civil Koalíciónak (azt nem tudom, hogy ez kell-e ide, mert egyénileg vagyok tagja és nem a Mamata a tag)
 
Mik a tervek a jövőre nézve?
A jelenlegi képzési program megtartása mellett szeretnénk tovább fejlődni. Ennek egyik útja a nagyon-nagy internetes zajban a hangunk hallatása. Ezt új szakemberek és új technikák, új social média felületek segítségével akarjuk elérni. Idén is indulunk pályázatokon, bővítjük a hazai és nemzetközi kapcsolatainkat. Tovább fogjuk folytatni a tudományos és ismeretterjesztő tevékenységünket mind a szakemberek felé, mind a lakosság felé.
Célunk közé tartozik további szakanyagok elkészítése, melyek segítségével meg tudjuk osztani a tudásunkat más szakemberekkel és laikusokkal.Mindent megteszünk azért, hogy módszertanunk mielőbb be tudjon épülni a várandósgondozásba és minél több szülőhöz el tudjon jutni ez a tudás.