Csecsemőkort átlépve, ha 1 éves a baba, már kisdednek nevezzük.
Fejlődési mérföldkövek
Köztudott, hogy a gyerekek testi- és lelki fejlődése nagyon eltérő lehet, ezért bármilyen eltérés a megszokottól bizonytalanságot, aggodalmat szülhet olvasóinkban, legyen szó akár saját gyermekükről, rokonéról vagy ismerőséről.
Pontosan olyan téma, mint a foci: mindenki ért hozzá.
Nehéz eligazodni a sok információ között, ráadásul komoly felelősség időben észlelni egy-egy eltérést, ami akár valódi problémára utalhat.
Abban szeretnénk segíteni, hogy olvasóink magabiztosabban tudjanak dönteni, mi az, ami eltér az általános fejlődési ütemtől, illetve, mit tehetnek a gyermek fejlődésének támogatása érdekében. A fejlődés nyomon követesében az egyik legfontosabb támaszunk, hogy minden életkori szakaszban vannak úgynevezett fejlődési mérföldkövek, melyek a hazai és külföldi szakirodalom által megállapított olyan események, melyeket a legtöbb gyermek megtesz egy bizonyos életkorig (pl. mosolygás, integetés, járás, beszéd). Ezek a mérföldkövek hivatottak az olvasóinknak segíteni figyelemmel kísérni, hogy az adott gyermek, az épp aktuális életszakaszában, korcsoportja mely képességeit sajátította már el, fejlődése gyorsabb, lassabb, esetleg eltérő ütemű-e az átlaghoz képest.
Ha mélyebben szeretnéd beleásni magadat a témába, ha olyan kérdések merülnek fel benned, melyekre nem találod a választ, fejlődési késések figyelmeztető jeleit észleled, vagy csak szeretnél több információt a gyermek fejlődésének támogatására, keresd a szülőknek szóló tanfolyamainkat a honlapunkon.
Testi fejlettség, amikor a baba 1 éves
Életük második évében a kisgyermekek sokkal többet mozognak, és egyre jobban értik és ismerik a környezetüket és önmagukat is felismerik.
- testtömeg növekedése: 2-3 kg/ év
- testhossz növekedése: 10-12 cm/ év
- fejkörfogat növekedés: 1-2 cm/ év (jelentősen lelassul)
- A fogak fejlődése miatt az arckoponya fejlődése erőteljesebb, mint az agykoponyáé.
12-15 hónaposan
- magabiztosan áll
- segítséggel, ügyesen jár
- önállóan tud ülni kis széken
- csipeszfogással tud fogni
- tud lapozni
- ceruzával firkál
- építőkockákból próbál tornyot építeni
- mutatóujjal mutogat
- 10-15 percig is le tudja kötni figyelmét a játék
- öltözéskor együttműködő (zokniját, sapkáját le tudja venni)
- tud pohárból/csészéből inni (még nem biztos, hogy tökéletesen)
- el tudja dobni a labdát (ülve)
- kérésre a helyére tudja tenni a játékait
- egyszerű utasításokat képes végrehajtani (pl. hozd a cipőd, vedd fel a sapkád, stb.)
16-18 hónaposan
- fel tud mászni a bútorokra
- a lépcsőn felfelé mászik, lefelé kapaszkodva lépked
- elkezd hátrafelé is lépegetni
- merev lábakkal fut
- meg tudja mutatni a testrészeit
- nagyobb tárgyakat képes tologatni, húzni
- állva is el tudja dobni már a labdát
- bele tudja tenni a tárgyakat a dobozukba (finomodik a kéz mozgása)
- 3-4 kockából épít tornyot
- elkezdi használni a kanalat
- elkezd spontán firkálgatni
19-24 hónaposan
- kézen fogva felfelé lépeget a lépcsőn, lefelé egymás mellé lépegetve halad
- játékosan guggol
- helyben felugrik
- bele tud rúgni a labdába
- feje felől dob
- 4-5 kockából épít tornyot, sorba állítja a kockákat
- kombinált firkálás (vízszintes, körkörös vonalak)
- a formatáblába mindhárom formát bele tudja helyezni
- néhány testrészét megmutatja
- tárgyak/képek összekapcsolása, egyeztetése (pl. „A cinege cipője” – hol van a te cipőd?)
- próbál hajtogatni
- cuppantva ad puszit
- tökéletesen iszik pohárból/csészéből
- ügyesen használja a kanalat
- le tudja venni a ruháját
- le tudja húzni a cipzárt
- bele tud bújni cipőjébe
Értelmi/kognitív fejlődés
- egyre önállóbbak
- megjelenik a dacos viselkedés
- felismerik az embereket/tárgyakat
- nagy az igényük a felfedezésre az új tárgyak/emberek megismerésére
- felismerik önmagukat a képeken/a tükörben
- utánozzák mások viselkedését (különösen az idősebb gyermekekét)
- képes az ismerős emberek és tárgyak nevének felismerésére
- képes egyszerű kifejezések és mondatok kialakítására
- az egyszerű utasításokat, felszólításokat be tudja tartani
12-15 hónaposan
- 2-3 szavas mondatokban, saját nyelvén, szótöredékek használatával beszél, magyaráz (halandzsázik)
- mutogatás vagy kezdetleges beszéd/ testbeszéd segítségével világosan megérteti magát (pl. megmutatja, merre menjünk)
- helyesen használja a „nem” szót, akaratát ki tudja fejezni
- szeret huncutkodni
- képes megmutatni képeket a könyvekben
16 hónaposan
- 3-5 szót mond, majd másfél éves korára ez már nagyságrendileg 10 szóra bővül
- összetett szavakat is elkezd használni
- a saját nyelvén „tökéletesen” beszél
- vissza tudja hozni a tárgyakat egy másik helyiségből
- képes párosítani a tárgyakat
- babával játszik
- megjelenik a szégyen/büntetés/megvetés érzése
2 évesen
- nagyságrendileg 50 szavas szókincs, gyorsan bővül
- két szót összekapcsol (főnév + főnév)
- 2-3 szavas mondatokat mond (főnév – ige)
- képes teljesíteni a három lépéses utasításokat
- megérti a „másik” és az én/te fogalmát és ezeket a szavakat használja is
- saját magát nevén nevezi
- érzések és szóbeli jelek kapcsolódnak, érzelmeiről gondolatai ébrednek (pl. mesekönyvben örül a baba, mi is mosolygunk)
- érzelmeit mások érzelmei is befolyásolják
- a rá vonatkozó tulajdonságokat megérti, pl. jó, kicsi, huncut
- érzelmi kapcsolatait képes rangsorolni: barátok, ismerősök, ismeretlenek
- a túlzott vagy korai kontroll miatt a szégyen/büntetés és megvetés érzése, késleltetheti az önállósodási folyamatokat.
Fontos tudni, hogy gyermek ekkor kezd el megtanulni bízni a körülötte lévőkben, amit élete későbbi részében kiterjeszt az elsődleges családtagjain kívül másra is.
Szexuális érés
Mint az emberi fejlődés minden formája, a szexuális fejlődés születéskor kezdődik. Szexuális fejlődés nem csak a gyermekek növekedésével bekövetkező fizikai változásokat foglalja magában, hanem az ismereteket, viselkedésrepertoárt és a szexualitással kapcsolatos hiedelmeket, meggyőződéseket is. A kisgyermek szexuális viselkedése furcsa lehet, különösen akkor, amikor a szülő, vagy a környezet először észleli.
Ebben a korban normális, ha a kisgyermek:
- megérinti vagy dörzsölni kezdi nemi szervét;
- ha megmutatja nemi szervét valaki másnak;
- ha megmutatja nemi szervét vagy megérinti testvére vagy a szülők nemi szervét játék közben, fürdés közben vagy a vécében;
- megismétli azokat a szavakat, kifejezéseket és szlengeket, amik a vécézéshez, a testfunkciókhoz vagy a testrészekhez kapcsolódnak;
- élvezi a meztelenkedést;
- érdeklődik az egyes testrészek és működésük iránt.
A test megérintéséről és az arról való nyílt beszélgetések (természetesen a korának megfelelő szinten) többnyire tipikus és egészséges részét képezik a gyermek fejlődésének ebben a korban, ezek a beszélgetések segíthetnek irányítani a gyermekek viselkedését. Hol, mikor mit szabad? Ez megalapozza a szexuális fejlődésről, a tiszteletteljes kapcsolatokról és a szexualitásról szóló jövőbeli beszélgetéseinket is. Soha nem túl korai elkezdeni a kommunikációt erről a témáról, pl. tanítsuk meg a testrészek, nemi szervek neveit, a gyermekek kérdéseire adjunk nagyon egyszerű válaszokat.
Szülőség okosan tippek – 1 éves babakortól
Adunk néhány tippet, melyekkel szülőként támogathatod gyermeked egészséges testi-lelki fejlődését:
- Naponta olvass mesét gyermekednek.
- Rendszeresen kérd meg, hogy keressen meg, vagy nevezzen meg tárgyakat és testrészeket.
- Játszatok formatáblával, párkereső vagy egyéb egyszerű kirakós játékokkal.
- Bátorítsd, hogy merjen új dolgokat felfedezni és kipróbálni!
- Segítsd gyermeked nyelvhasználatának fejlesztését azáltal, hogy beszélsz hozzá, mondattá bővítve azokat a szavakat, amiket kimond.
- Támogasd gyermeked egyre növekvő függetlenségét azáltal, hogy hagyod, hadd segítsen saját öltözködésében és etetésében.
- Mindig inkább a kívánatos magatartásokra reagálj, mint a nem kívántakra. Minden esetben mondd vagy mutasd meg gyermekednek, mit kell tennie helyette.
- Biztasd gyermeked kíváncsiságát és képességét a megszokott tárgyak/objektumok felismerésére, pl. ha közösen kirándultok a parkba, vagy busszal közlekedtek. Mindig mond hová mentek, mit fogtok csinálni. Ha ismerős helyeken jártok, nevezz meg tárgyakat, amire emlékezhet.
- Cukros italok helyett, vizet, teát és sima tejet adj a gyermekednek. Az első év után, amikor a gyermek többet és különféle szilárd ételeket eszik, az anyatej még mindig ideális kiegészítő étrendjéhez.
- Egy kisgyermek lehet nagyon válogatós. A gyermekeknek időnként kevesebb mennyiségű ételre van szükségük, A legjobb, ha emiatt nem harcolsz vele. Kínáld egészséges ételekkel, és hagyd, hogy kiválassza, mit akar. Próbáljatok ki további sokféle ételt; időbe telhet, mire megkedveli őket.
- Korlátozd a képernyő előtt töltött időt. A 18 hónaposnál fiatalabb gyermekek számára az Amerikai Gyermekgyógyász Társaság és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásai alapján a legjobb, ha a gyermek egyáltalán nem tölt időt képernyő előtt.
Néha úgy tűnhet, hogy a kisgyermek folyamatosan mozog – fut, rugdos, mászik vagy ugrál. Hagyd, hadd legyen aktív – ezzel fejleszti koordinációját és erősödik.
Baleseti helyzetek
Mivel gyermeked egyre többet mozog, újabb és újabb veszélyekkel is szembesül. Veszélyes helyzetek általában hirtelen fordulnak elő, ezért folyamatosan tartsd szemmel gyermekedet.
Biztonságos megoldások
Íme, néhány tipp a növekvő kisgyermek biztonságának megőrzéséhez:
- SOHA ne rázd meg a gyermeked és SOHA ne dobáld fel őt a levegőbe.
- SOHA, SEHOL ne hagyd egyedül gyermekedet. Fokozottan ügyelj rá, ha víz közelében vagy (például fürdőkádak, medencék, tavak, pezsgőfürdők) Az otthoni medencét kerítsétek körbe kerítéssel.
- Szerelj biztonsági kaput a lépcsők aljára és tetejére. A veszélyes helyekre nyíló ajtókat (pl. garázsba, alagsorba) mindig zárd be. Különösen ügyelj a teraszajtókra, ablakokra. Szereld fel biztonsági zárral, mert ebben a korosztályban a leggyakoribb baleseti forma a leesés, kiesés.
- Győződj meg arról, hogy otthonod gyermekbiztos: pl. szerelj fel biztonsági dugót az összes használaton kívüli elektromos csatlakozóhoz (vakdugó).
- Tartsd a konyhai eszközöket, vasalót és egyéb melegítő berendezéseket a gyermektől elzárva, vagy olyan helyen, amit biztosan nem ér el. Főzés közben használd a hátsó főzőlapokat, az edények fogantyúit pedig fordítsd a fal felé.
- Az éles tárgyakat (pl. ollót, kést és tollat) tartsd biztonságos helyen.
- Zárd el a gyógyszereket, a háztartási tisztítószereket és az egyéb mérgező vegyszereket.
- SOHA ne hagyd gyermekedet egyedül az autóban vagy más járműben (pl. autó, teherautó vagy kisteherautó) akár csak néhány pillanatra se.
- SOHA ne legyen a kezedben forró ital, amikor az öledben van a kisded. Hirtelen mozdulatok miatt kilöttyenhet, ami égési sérüléshez vezethet.
- Amennyiben rendelkezel fegyvertartási engedéllyel, úgy annak megfelelően a fegyvert zárt szekrényben, kitárazva, a lőszert a fegyvertől elkülönítve tárold, a gyermek számára elérhetetlen helyen.
- A biztonsági gyermeküléseket több kategóriába sorolják a szakemberek. A legkisebbek számára az 0 vagy 0+ besorolású, a menetiránnyal szemben elhelyezett gyermeküléseket javasolják. Ezeket maximum 10 (a 0+ kategóriájú ülések esetén) maximum 13 kg súlyhatárig lehet használni.
Ajánlásunkat a saját szakmai tapasztalatunkon túl az alábbi források iránymutatásai alapján állítottuk össze
https://www.cdc.gov/ncbddd/childdevelopment/positiveparenting/toddlers.html
https://mave.hu/uploads/ESZEF/4C_fejlodes_1-3_nyomda.pdf
https://gyermekut.hu/pdf/Lepesek_I_e-verzio.pdf
https://health.choc.org/much-screen-time-much/
Kötődve a kezdetektől facebook oldal adminisztrátorának engedélyével tesszük közzé pdf formátumban az általa fordított és megosztott ajánlást a médiahasználatra vonatkozóan. Köszönjük hozzájárulását, nagyra értékeljük munkáját! Eredeti közzététel: https://www.facebook.com/kotodveakezdetektol/photos/144560663750871
https://www.who.int/news/item/24-04-2019-to-grow-up-healthy-children-need-to-sit-less-and-play-more
https://apps.who.int/iris/handle/10665/311664
Szakmai anyagokat összeállította: dr. Toma Andrea
Fordította: Király Anita
Szerkesztette, nyelvi lektor: Spreitzer Edina
Szakmai lektorok: Tománé Mészáros Andrea, Dr. Kovács Zsuzsanna
Az 1-2 éves korosztály további cikkeit ide kattintva találod!
A babátok csak nő és gyarapszik, itt olvashatod tovább, mi jellemzi a 2-3 éves korosztályt.